Gondolatok milliói cikáznak a fejemben.Annyi még a megválaszolatlan kérdés körülöttem.Szeretnék néha elbújni,elmenekülni.De a gondok akkor is ott cikáznak szakadatlanul felettem.Az élet mesés.Nem de? Egy mese,mely egyszer mindenképen véget ér.De nem mindegy,hogy ezt  a mesét hogyan,és milyen úton éljük át.Hisz lehet egy tündér mese,maga a valóra vált álom.De egy szempilantás alatt fordulhat a kocka,és hirtelen egy rémálomban ébredünk.Elgondolkoztat a dolog,hogy vajon miért élek?Tudom vicces erre gondolnom 15 éves kis buksimmal.De fura mód úgy érzem, hogy valami nagyra születtem.Hogy nekem előre megtervezett utam van.Valami amit még nem találtam meg.Egy út ami még felfedezére vár.De vajon,egyszer majd megtalálom? Magával ragadhat annyira az érzés,hogy az egyszerű emberek között már nem találom a helyemet?Mert jelenleg így van.Nem találom a helyemet.Az egyik percben nevetek,míg a másikban már könnyek töltik meg a szememet.Ez normális?Vagy csak tinédzser vagyok?Egyáltalán.Minden emberben felmerült már a gondolat, hogy "Én nem ide tartozom.Nekem már jövőm van."?Vagy az is lehet, hogy pusztán én vagyok ilyen ostoba...